WOLFGANG: Várjon papa! Magát úgyse bocsátja el a mufti! Csak dühös volt! Várjon már, drága jó apámuram! Nekem pehelykönnyű lett a szívem, mert vége a zaklatásoknak! Független vagyok, beutazom az egész világot! Papa! Papa!

LEOPOLD: Hagyjál! Hagyjál! A meggondolatlanságod végül a halálba kerget! Te akarsz egyedül elutazni?! Még a cipődet sem tudod egyedül bekötni!

WOLFGANG: De olyan tehetségem van, mint milliók közül senki másnak! Az ember nem foghatja vissza a tehetségét! Egy művésznek muszáj szabadnak lennie!

LEOPOLD: Egy művésznek szigorúnak kell lennie önmagához! A könnyelműséged végül tönkre tesz mindent, amit felépítettem!

WOLFGANG: Dehogy is! Hiszen jobb lett most minden!
Most majd nem leszek szolgasorba, gúzsba kötve én!

LEOPOLD: Egy herceg mindig bosszút áll!

WOLFGANG: Hidd el, így jobb lesz! Írhatok végre
szimfóniákat és csodás operákat!

LEOPOLD: Kinek lesz ott gondja rád, ha én nem óvlak majd?
Senki más nem szeret úgy. mint én!

WOLFGANG: Ahogy téged én, apám!

LEOPOLD: Ügyetlen vagy te és oly gyermeteg,
de az élet szörnyen durva játék!
Mi lesz nélkülem?
Úgy féltelek!

WOLFGANG: Isten után állsz szívemben!
Bennem nem csalódsz!

EGYÜTT: Mert nem szeret más úgy, mint én!