Dolhai Attila Rajongói oldala
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 
Navigáció
 
Dalszövegek
 
Oldal
 
Itt voltatok
Indulás: 2007-08-30
 
Chat

 

 

 

Mozart, a boldogtalan zseni

Wolfgang Amadeus Mozart


Johannes Chrysostomus Wolfgangus Theophilus névre keresztelték. Utolsó utónevét görögről a latin Amadeusra változtatta, és ezen a néven vált ismertté. Salzburgban született 1756. január 27-én. Csodagyerekként tartották számon, ami annak köszönhető, hogy édesapja, Leopold Mozart - aki maga is zenész volt - szinte születésétől fogva tanította. Ebben volt már gyakorlata, hiszen Wolfgang nővére, Maria Anna számára korábban összeállított gyakorlatokat. Wolfgang Amadeus már 5 éves korában komponált. Első darabjait zongorára írta. Leopold Mozart 1762-ben hangversenykörútra vitte gyermekeit. München, Passau, Linz után Bécsben töltöttek 3 hónapot, ahol az uralkodó előtt is bemutatkoztak. Közben egy rövid pozsonyi út is belefért a programba. A következő év elején Wolfgang ízületi gyulladással küszködött, melyből kigyógyulva újabb, még nagyobb európai körútra indult apjával. München, Augsburg, Frankfurt, Koblenz és Brüsszel után - hogy csak a nagyobb állomásokat említsük - Párizsba érkezett a család, ahol öt hónapig maradt. Wolfgang Amadeus ott készítette első szonátáit hegedűre és zongorára. Párizsból Londonba költöztek, ahol több mint egy évig tartózkodtak. 1764-65 idején az ifjú Mozart megkomponálta első szimfóniáját. A kiugróan tehetséges fiú négykezes darabjait nővérével adta elő nagyközönség előtt. A család Londonból Hágába vette az irányt. Útközben Wolfgang nővére, "Nannerl" és később Wolfgang is hastífuszt kapott, ami kis híján a kislány életébe került, és a kisfiú is hosszú hónapok alatt gyógyult ki belőle. Sok-sok utazás után, több mint 3 év elteltével tértek vissza Salzburgba. A kis Mozart folyamatosan komponált. Az 1760-as évek végére már maga mögött tudott opera buffát, singspiel-t, zongoraversenyeket, szonátákat, szimfóniákat. Első olaszországi útjára 1769-ben indult apjával. Bolognában találkozott Padre Martinivel, akinek tanítványa is lett. Rómában a pápa Aranysarkantyú-rendet adományozott neki. Sok barátságot kötött operaszerzőkkel, muzsikusokkal. Az 1770-es évek elején visszatértek többször Itáliába. Azidő alatt több művet is írt különleges alkalmakra. Így például az "Ascanio in Alba" ősbemutatója Ferdinánd főherceg esküvője alkalmából került a közönség elé. 1773-ban visszatértek Salzburgba. Utazásoktól nem mentes időszak következett, viszont beköszöntött egy komoly alkotói korszak. Ontotta divertimentóit, vonósnégyeseit, szimfóniáit. A császárnő audiencián fogadta Mozartékat. Münchenben 1775-ben III. Miksa előtt volt egyik opera buffájának ősbemutatója. Az 1770-es évek végére már több mint 300 zeneművet jegyzett. Ennek az időszaknak a legfájdalmasabb eseménye édesanyja 1778-ban bekövetkezett halála volt. Wolfgang koncertkörútjai során megismerkedett Aloisia Weberrel, aki kikosarazta őt. A magánéleti kudarcélménnyel szinte egyidőben szakmai sikerként élhette meg, hogy a salzburgi hercegérsek szolgálatába lépett koncertmesterként és udvari orgonistaként. A 80-as évek elején az érseki udvarban sok művét sikerült bemutatnia. Természetesen külföldi ősbemutatókra is sor került. Az "Idomeneo" 1781-ben Münchenben aratott sikert. A salzburgi hercegérsekkel támadt nézeteltérései miatt felmondott és elhagyta a várost. Bécsbe költözött. Annak ellenére, hogy tanított, koncertezett, a "Szöktetés a szerájból" ősbemutatója sikeres volt és a császárváros kiemelkedő művészegyénisége lett, anyagi helyzete nem stabilizálódott. Házasságot kötött Constanze Weberrel, korábbi nagy szerelme, Aloisia húgával. Egy ideig rendszeresen költözködtek Bécs egyik kerületéből a másikba. Első gyermekük 1783-ban született, s két hónappal később elhunyt. Kisebb utazások, koncertek nemesi házaknál; nyilvános akadémiák (ahol saját műveiről tartott előadást és improvizált is), élénk társasági élet és költözködések jellemezték 1784-85-öt. Második gyermeke, Carl Thomas 1784-ben született. Harmadik gyermeke 1786-ban született és 1 hónapos korában hunyt el. Időközben elkészült a "Figaro házassága", melyet a Burgtheaterben mutattak be. Később, a "Figaro" nagysikerű prágai előadásán Mozart is jelen volt. Pár nappal később maga a zeneszerző vezényelte a művet. 1787. május 28-án elhunyt Leopold Mozart, Wolfgang édesapja, de az élet nem állhatott meg. Sok remekmű között megszületett az "Egy kis éji zene" és a "Don Giovanni". A prágai sikereknek köszönhetően a császár, II. József kinevezte császári és királyi kamaramuzsikussá. Megszületett Constanze és Wolfgang negyedik gyermeke, Theresia, aki 6 hónapot élt. A mester folyamatosan komponált. Szimfóniái (Esz-dúr, g-moll, C-dúr, "Jupiter") napjainkig közkedvelt művek. 1789-ben Karl Lichnowsky herceggel indult Prágába, ahol opera komponálásra kapott megbízást. Továbbutaztak Drezdába. Ott III. Frigyes Ágost választófejedelem előtt játszott a zeneszerző. Lipcse és Potsdam után érkezett Berlinbe, II. Frigyes Vilmos udvarába. Az anyagi gondokkal küszködő házaspár Badenben találkozott, ahol Constanze gyógyfürdőben tartózkodott. 1789 novemberében született leánygyermekük csupán egy órát élt. Constanze a későbbiekben rendszeresen visszajárt Badenbe kúrára. Mozart ott látogatta meg koncertkörútjai közben. A várandós asszonyt 1791 nyarán hazakísérte Bécsbe. Hatodik gyermekük, Franz Xaver Wolfgang július 26-án született. "A varázsfuvola" komponálását félbeszakította a mester a "Titus" betanítása valamint a "Don Giovanni" prágai ünnepi előadása miatt. Végül az utolsó opera szeptember 30-án került a közönség elé. A zseniális mester a Requiemen dolgozott, de befejezni sajnos már nem maradt ideje. Műve félbeszakadt (később tanítványai fejezték be), élete befejeződött. Egy igazi zseni, tehetséges művész hagyott az utókorra többszáz remekművet. Csupán 35 éves volt.


Mozart tinédzserként:

Mozart :

Mozart egykori lakása:
Description

Családi kép: Description


Mozart felesége, Constance: Description


Emlékoszlopa:
 Description
 

Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!