Dolhai Attila Rajongói oldala
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 
Navigáció
 
Dalszövegek
 
Oldal
 
Itt voltatok
Indulás: 2007-08-30
 
Chat

 

 

 

Életrajz

                            

Dolhai Attila életrajza:

1977. január 7-én született Kisvárdán.1984-1986 között Ajakon járta az általános iskolát, de 1986-ban Kistarcsára költöztek, ahol a Ságvári úti Általános Iskolába íratták be. A zenét Major László ének tanár szerettette meg vele, akinél gitározott. Később állami zeneiskolában három évig klasszikus gitározni tanult. Általános iskola után Gervay Mihály Posta- és Bankforgalmi szakközépiskolában folytatta tanulmányait..Középiskolásként alakított egy együttest ment,de a kötelező gyakorlatokon kívül nem dolgozott a szakmában. Középiskolásként alakított egy együttest Szmatana Andreával és Mező Tamással. Az együttes neve Piskóta Band volt, de nem tartott sokáig. Középiskola után zsámbéki Apor Vilmos tanítóképző főiskolán ének és hittan tanító szakon végzett. Jelentkezett a Kifutó nevű tehetségkutató versenyre.Eljutott a döntőig, de onnan kiesett viszont különdíjas lett és így részt vehetett a Karthago együttes koncertturnéján. Ezután statisztálni kezdett Gór Nagy Máriánál, a Fiatalok Színházában. Két év múlva felvették a Színművészeti Egyetem musical szakára.2005-ben diplomázott a Szinház és Filmművészeti Egyetemen Kerényi Imre osztályában.. Az országban, több nagyvárosban is kapott szerepet, Nyíregyházán a Jézus Krisztus szupersztárból a főpapot, Miskolcon az Elisabeth-ből Rudolfot, Szegeden a West Side Storyból egy bandavezért, végül Békéscsabán a Dr. Jekyll és Mr. Hyde magyarországi ősbemutatójában játszott. Kistarcsán is lehetett látni a Keresztút Oratórium elnevezésű előadáson énekelt.

2004-ben a nyári szabadtéri játékokon bemutatott Valahol Európában című musical főszerepét nagy sikerrel játszotta. Ezt követően megkapta az Operettszínház- Thália Színház közös produkciójában bemutatott West Side Story című előadás főszerepét is.

Feleségével 2000. július 15- én házasodtak össze. Első lányuk Luca 2003. 03. 05.-én született. 2005 július 9-én megszületett második gyermeke Emma.

Nevét úgy igazából két sikerdarabnak köszönhetően ismerhette meg a közönség. Ezek pedig nem voltak mások, mint az Operettszínházban bemutatott Levay-Kuncze: Mozart! és a Wildhorn-Murphey- Rudolf, Presgurviq: Rómeó és Júlia musicalek. Dolhai Attila mindkettőben a férfi főhőst játssza, a kritikák szerint roppant tehetségesen.

2006. tavaszán megjelent élete első szólólemeze Ébredjen a nap címmel, amelyen főként saját szerzeményei hallhatóak, de szerzőtársként Szakos Krisztián és Fekete Tibor Samu neve is szerepel a korongon.

A fiatal művészt a közönség 2004- és 2006-ban Súgó Csiga díjjal jutalmazta, a szakma elismeréseként 2005-ben a legtehetségesebb pályakezdőnek járó Marshall-bot díjat vehette át. A közelmúltban, az "Év felfedezettje" kategóriában kapta meg, a Magyar Rádió által alapított Emerton díjat.

Színes egyéniségét és sokoldalú tehetségét mi sem bizonyítja jobban, mint az hogy számos musical címszerep mellett Huszka Jenő: Lili bárónő című operettjében is ő nyerte el a főszerepet. A jővő évadban pedig a rudolf szerepére kérték fel. Bereczki Zoli szerint ő maga a Hang.

Az Operettszínházi előadások mellett szerepet kapott a Pesti Színházban is, ahol újra színpadra állították, a már 10 éve egyszer bemutatott Mesterkurzus című darabot, amelynek a különlegessége, hogy benne egy világhírű opera áriát kell elénekelnie, méghozzá hangosítás nélkül.

2007-ben új szóló lemezt készített mely az Olasz szerelem címet kapta és hallhatunk rajta dinamikus lirai és érzelmes dalokat egyaránt.


2007-ben megkapta az év musical színésze díjat.

 

Fontosabb szerepei:

-Jézus Krisztus Szupersztár: Annás főpap, Júdás 1999. Nyíregyháza

-Elisabeth: Rudolf 1999. Miskolc

-Jekyll és Hyde: Mike 2001. Békéscsaba

-Miss Saigon 2002. Színház és Filmművészeti Egyetem:

-Kokainfutár 2003. Színház és Filmművészeti Egyetem

-Mozart! : Mozart 2003. Budapesti Operettszínház

-Rómeó és Júlia 2004. Budapesti Operettszínház

-Valahol Európában: Hosszú 2004. Városmajori Szabadtéri Színpad

-Hegedűs a háztetőn 2004. Színház és Filmművészeti Egyetem

-West Side Story : Tony 2000. Szeged, 2005. Budapesti Operettszínház

-Lili bárónő : Illésházy Gróf 2005. Budapesti Operettszínház / raktár

-Elisabeth: Rudolf , 2005 Budapesti Operettszínház

-Mária Evangéliuma: Jézus 2006. Margitszigeti Szabadtéri Színpad

-Rudolf - az utolsó csók: Rudolf 2006. Budapesti Operettszínház, Szegedi Szabadtéri Játékok

-Oltári Srácok: Matthew 2007. Thália Színház

-Csókos Asszony: Dorozsmai Pista 2007. Thália Színház

-Szentivánéji álom: Lysander 2008. Budapesti Operettszínház, Szegedi Szabadtéri Játékok

 

 

 

 

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.